Ár: 150 / 170 USD
Samana az egyik legszebb hely a Dominikai Köztársaságban. Itt forgatták „ A Karib-tenger kalózai” című film egyes jeleneteit. Ősidőkben itt kötöttek ki hajóikkal a kalózok így tényleg kalózok lakta terület volt. Samana-félszigeten ismert a Tierra de coco (azaz „a kókuszok földje”), ahol lélegzetelállítóan sok szép vad pálmaliget található. Ezen kívül kiterjedt mangrove erdők jellemzik Samanat. Számtalan barlang, melyek egykor az őslakosoknak adtak otthont a szigeten. Ezek az indiánok, Tainok voltak. Láthatóak itt a mai napig barlangrajzok, amit maguk mögött hagytak. A samanai kirándulás ideális választás kétségtelenül a kalandvágyók számára.
A kikötőbe érkezve felszállunk a katamaránunkra, majd átszelve a samanai öblöt, kikötünk Santa Barbara de Samana városában. Itt nyitott buszokra ülünk, majd hozzávetőlegesen 30 perc múlva megérkezünk a következő állomásra.
Úti célunk egy ranchra vezet (farm), ahol lóháton átszeljük a dzsungelt egészen az El Limon csodálatos vízeséséig. A bátrabbak úszhatnak is, és átérezhetik egy kalandor szerepét.
Mindezek után egy kis relaxáció következik, és mi lenne alkalmasabb erre, mint a paradicsomi Cayo Levantado azaz Bacardi szigete. A lélegzetelállítóan szép környezetben kizárhatjuk a külvilágot, a számtalan pálmafa, és a fehér homok között, valamint élvezhetjük a helyi latin zenét. A Bacardi rum híres reklámja is itt készült. Ezért a sziget Cayo Levantado, más néven Bacardi sziget.
A szigetet elhagyva megcsodáljuk a gyönyörű Samana öblöt. Itt januártól – márciusig megfigyelhetjük a hosszúszárnyú bálnákat párzási időszakban. Felejthetetlen élményt nyújtanak, mikor ki – kiugranak a vízből, megmutatva magukat az óriás bálnák. Nagy élményt adva ezzel Nekünk. Menjünk és éljük át együtt Samanat!
Bálnales időszakban az ár: 170 dollár/fő
A kirándulás leírása :
– komfortos klimatizált kisbusz a hotelból
– az ár magában foglalja az alkoholos, és alkoholmentes italokat a kirándulás alatt
– érkezés Las Canitas kikötőbe
– hajózás katamaránnal a samanai öbölben
– érkezés Santa Barbara de Samana kikötőbe
– Ebéd (az ár tartalmazza)
– lovaglás a Samanai hegyekbe
– El Limon vízesés megtekintése
– fürdőzés a vízesésben
– visszatérés a Ranchra
– visszatérés Santa Barbara kikötővárosba
– hajózás Bacardi Szigetére, szabadidő
– hajózás Las Canitas
– utazás komfortos kisbusszal Punta Cana-ba
– magyar nyelvű idegenvezető
– visszatérés a hotelbe
A túra során lehetőség adódik profi fotós képeit megvásárolni.
Gyermekek 10 éves korig 75 USD, bálnaleses időszakban 85 USD
Az időjárásért felelősséget nem tudunk vállalni !
Amit kell hozni:
– fürdőruha, törölköző
– zokni ( a lovagláshoz szükséges gumicsizma a higénia miatt)
– költőpénz/ a lovas kísérőnek borravaló 10 dollár/fő
– váltóruha
Fontos tudnivalók:
Samana félsziget esősebb így a dzsungelben előfordulhat sár, ezzel számolni kell az utasoknak.
Bálnales alkalmával előfordulhatnak hullámok az Atlanti óceánon ennek mértékét előre nem tudjuk megmondani. Az esetleges rosszullétekért felelni nem tudunk.
Távolabb eső hotelek esetén (Cabeza de Toro: Catalonia Bavaro Beach, Serenade Punta Cana, Jewel Palm Beach stb) 10 usd/fő transzferköltséget számolunk fel.